Soproni ügyvéd

"Elérhetőségek: 
9400 Sopron, Füredi sétány 6.
+3670/453-5736
agnes@nagynedrhorvath.hu
nagynedrhorvath.hu"

Magamról

Sopronban a polgári jog területén dolgozom ügyvédként. Első sorban az úgynevezett nemperes és peren kívüli eljárások során vállalok képviseletet, végzek okiratszerkesztési feladatokat. Ingatlannal kapcsolatos szerződések (pl. adásvétel, ajándékozás, telekalakítás, bérlet, stb…), termőföldes ügyeltek, cégalapítás és -módosítás teszi ki a munkám legnagyobb részét. Meggyőződésem, hogy amikor lehet, érdemes elkerülni a peres utat, azonban vannak esetek, amikor a perindítás elkerülhetetlen az igények érvényesítése érdekében. Az ügyfeleimmel történő pro és kontra érvek átbeszélését követően vállalom a peres eljárások során is ügyfeleim képviseletét, a beadványok elkészítését.

Gyerekkori álmom az volt, hogy rendőr legyek és az igazságot szolgáljam, de szüleim és tanáraim javaslatára a közgazdaságtan irányába fordultam. Gazdálkodás és menedzsment alapszakon, vállalkozásfejlesztés mesterképzésben felsőfokú végzettséget szereztem. Szerettem a munkámat és a számok világát. A mai napig érdekelnek a gazdasági összefüggések, a vállalatirányítás, a hitelezés és a marketing. Mindezek ellenére úgy éreztem, a szakma iránti elhivatottság mégis hiányzik az életemből, ezért első gyermekem megszületése után, beiratkoztam a jogász képzésére. A doktorátust öt évvel később, immáron három kisgyermek édesanyjaként szereztem meg. Azóta ismert és elismert ügyvédekkel, ügyvédi irodával dolgozom együtt, így egy-egy bonyolultabb jogi probléma esetén a kompetens szakértői gárda háttértámogatása is biztosított.

Személyiségemmel összhangban rendkívül fontos számomra a közvetlen, bizalmi kapcsolat kialakítása, a gyors és rugalmas ügyintézés. Ügyvédként megtaláltam azt az életre szóló HIVATÁST, ami harmóniában áll a gyermekkori vágyaimmal és a felnőtt élet realitásával.

"Nagyné dr. Horváth Ágnes Erika soproni egyéni ügyvéd profilképe"
Nagyné dr. Horváth Ágnes Erika
egyéni ügyvéd
2009. gazdálkodás és menedzsment – alapképzés
2012. vállalkozásfejlesztés – mesterképzés
2018. jogász (dr.)
"okiratba foglalt megállapodás"

szerződések, okiratok, beadványok

A mindennapok során számtalan esetben kötünk szerződéseket, teszünk jognyilatkozatokat, még ha ennek ténye nem is tudatosodik bennünk. Adásvételi szerződést kötünk például egy bevásárláskor, jognyilatkozatot teszünk valamely szolgáltatás igénybevétele esetén a felelősségvállalási nyilatkozat aláírása alkalmával és még hosszan sorolhatnánk. Természetesen ilyenkor nincs szükség ügyvédre, önállóan, külön jogi konzultáció nélkül tudunk dönteni ezekben a kérdésekben. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor egy-egy megállapodásnak nagyobb tétje van, ezért érdemes jogi szakember segítségét kérni, sőt a jogszabályok az ügyvédi közreműködést kifejezetten kötelezővé tehetik. Az ingatlanokat érintő adásvételi-, ajándékozási- és bérleti szerződések tárgya nagy értéket képvisel, ezért nem csak a törvényi előírás esetén – ingatlan-nyilvántartást érintő ügyekben – érdemes jogban jártas szakember szolgáltatását igénybe venni.

Jogi szaktudás nélkül nem könnyű kiigazódni a szerteágazó szabályozáson a kölcsön, a végrendelet, valamint a munkaszerződés vonatkozásában, kivitelezési és vállalkozási szerződésekkel kapcsolatban vagy sok más olyan ügyben, amelyek kiemelt jelentőségűek az emberek, illetve a gazdasági társaságok életében . Bizonytalanság esetén érdemes áldozni rá és ügyvéd segítségét kérni annak érdekében, hogy a későbbi bosszúság, anyagi hátrány elkerülhető legyen.

Vállalom a fent példálózó jelleggel felsorolt és más típusú megállapodások, szerződések, egyoldalú jognyilatkozatok elkészítését, illetve ellenjegyzését, igény esetén akár német nyelven is.

ingatlanjog

Magyarországon általánosságban elmondható, hogy az emberek legnagyobb vagyontárgya az ingatlan, ezért rendkívül fontos, hogy ne csak természetben, jogilag is rendezett legyen ennek helyzete. Ehhez hozzátartoznak a tényleges tulajdonviszonyok és az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett állapot összeegyeztetése, az ingatlant terhelő jogok és tények be-, illetve feljegyzése, valamint ezek megszűnése esetén földhivatali eljárásban történő törlése. A telekhatárok és a használati jogosultságok rendezésével pedig számos vitás kérdést lehet megelőzni. A legtöbb embernek az ingatlanjog hallatán az adásvételi szerződés jut eszébe, azonban ezen jogterülethez számos egyéb kérdés tartozik, mint például a szolgalmi jogok, az építés, a haszonélvezeti és használati jog vagy a jelzálogjog.

A termőföldekre külön rendelkezést tartalmaznak a jogszabályok, hiszen ezen területek kiemelt nemzetgazdasági jelentőséggel bírnak, így megszerzésük, elidegenítésük és megterhelésük esetén sok tényezőt szükséges figyelembe venni. Korlátozottak a lehetőségek a termőföldekre vonatkozó ajándékozást, haszonélvezeti jog alapítást és sok más kérdést illetően, így fontos ismerni, hogy mely ingatlanok tartoznak a termőföld törvény hatálya alá és ezek alapján milyen szabályok érvényesülnek. Családi érintettségem révén nyomon követem a földtörvény időről időre történő módosításait, így a ügyfeleim részére naprakész információkkal tudok szolgálni.

Az ingatlanbérbeadás standard feltételek esetén egyszerűen és olcsón megoldható az interneten található sablonok, minták alkalmazásával, azonban ha bármilyen egyedi igény vagy körülmény áll fenn, az esetleges viták és későbbi kellemetlenségek, anyagi hátrány elkerülése érdekében kifizetődő a jogi szakember igénybevétele.

"ingatlanjog"
"emelkedő profit, dinamikus fejlődés a gazdasági társaságok vonatkozásában"

társasági jog

Közgazdászként a gazdasági társaságok alapítását és működését nem pusztán jogi szemmel figyelem. Előnyt jelent a jogszabályok értelmezésénél a gazdasági szemlélet és a pénzügyi-, számviteli ismeretek megléte. Hiszem, hogy az üzleti tevékenységeket éppúgy, mint az élet más területeit kerek egészként kell értelmezni és átlátni a leghatékonyabb megoldások megtalálása érdekében. A hitelezésben és a vállalati versenyszférában eltöltött évek, a vállalkozások, a mikro- és makrogazdaság, valamint a közszféra működésének ismerete mind olyan tudást jelent, amelyet igyekszem ügyfeleim érdekében kamatoztatni.

A cégalapítás esetében a jogi szabályozás kellően megengedő a gazdasági társaságok formakényszerén felül és érdemes lehet ezt a szabadságot kihasználni amikor szükség van rá, ugyanakkor az esetek nagy többségében gyors és egyszerű megoldást jelent a szerződésminták alkalmazása. Fontos a megfelelő társasági és adózási forma kiválasztása. Álláspontom szerint azonban nem a cég megalapítása jelent nagy feladatot a mai gazdasági életben, sokkal inkább a vállalkozások sikeres működtetése, pénzügyi és gazdasági eredményességének folyamatos fenntartása, a fejlődés és növekedés elősegítése. A társasági szerződés esedékessé váló módosítását általában „szükséges rosszként” értékeli a legtöbb vállalkozó, azonban minden változás magában hordozza annak lehetőségét, hogy jobban kihasználjuk a gazdasági társaságban rejlő potenciált, amelyeket korábban esetleg nem aknáztunk ki. A cégmódosítás során lehetőség nyílik újra átgondolni a társaság működésének rendjét és a bevett, rossz szokásokon változtatni.

Üzletrész megszerzése egy meglévő vállalkozásban vagy új társaság alapítása, társasági formaváltás, egyesülés, szétválás, ezek mind komoly fejtörést okozhatnak a vállalkozó, a könyvelő és az ügyvéd számára is, ezért érdemes csapatban gondolkodni és a tudás, tapasztalat megosztásával meghozni a legjobb döntést.

végrehajtás

A közmédiában a végrehajtási jognak csak az adósok oldaláról tapasztalható negativitásai kapnak hangsúlyt. A végrehajtók elárverezik az adósok vagyontárgyait, ingatlanát, inkasszálják a pénzét a bankszámláról, letiltást adnak ki a munkabérre és ezzel ellehetetlenítik a megélhetést. Valóban igaz, hogy ezen eljárási cselekmények hozzátartoznak az önálló bírósági végrehajtók feladataihoz, ugyanakkor minden kérdést több oldalról érdemes górcső alá venni. Gondoljunk csak bele a végrehajtást kérők helyzetébe. Ahhoz, hogy végrehajtási eljárást lehessen indítani szükséges egy közjegyzői záradékkal ellátott okirat, bírósági ítélet vagy azzal egyenértékű jogerős fizetési meghagyás, tehát egy végrehajtható okirat. Ez feltételezi, hogy a végrehajtást kérő eredménytelenül próbálta a követelését az adóstól állami kényszer, azaz végrehajtó közbenjárása nélkül behajtani. Ha éppen mi lennénk a végrehajtást kérők helyében és irányunkban állna fenn valakinek jelentős összegű tartozása, aminek önkéntes megfizetésére nem került sor és arra hajlandóság sem mutatkozik, vajon nem akarnánk valamilyen módon behajtani a követelést? Ha az adós nem hajlandó a jogos kérésünket teljesíteni, milyen lehetőségünk lenne a végrehajtók nélkül? Annak érdekében, hogy valaki a jogos igényét érvényre juttassa szükséges egy hatósági rendszer, amely ebben a segítségére van.

A jelenlegi jogszabályi háttér egyes esetek kivételével lehetővé teszi, hogy fizetési meghagyás útján, egyszerűsített, peren kívüli eljárás során érvényesítsük a követelésünket. Amennyiben az ellenérdekű fél, nem ismeri el a tartozást, egyetlen formanyomtatvány kitöltésével ellentmondhat és nem marad más út, mint a peres eljárás, ahol a szükséges bizonyítás után feltárásra kerülnek a tények. Ellentmondás hiányában a követelésünk tekintetében jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás, amely bírósági ítélettel lesz egyenértékű és végrehajtható. Ez jelentősen megkönnyíti a tartozások behajtását, azonban kétségtelen, hogy rosszhiszeműség esetén visszaélésre ad lehetőséget, ezért érdemes ügyvéd segítségét kérni a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem és ilyen irat átvétele esetén is.

"végrehajtási eljárás a törvényesség és az igazság érdekében"
"a család éltető ereje"

öröklési jog

Életünk során azért dolgozunk, hogy biztosítsuk saját magunk és szeretteink számára az anyagi biztonságot. Jogos igényünk, hogy a halálunk után is gondoskodhassunk a számunkra fontos személyek jólétéről, az életünkben felhalmozott javak a kívánságunknak megfelelően kerüljenek elosztásra szeretteink között. A vérségi kötelék, a család meghatározó szerepet játszik legtöbbünk életében, ezért a törvényes öröklési rend szerint halálunk esetén is elsősorban a legközelebbi hozzátartozóink öröklik a vagyonunkat. Amennyiben ezzel egyetértünk, nincs szükség további intézkedésre. Azonban a törvényes rendtől eltérően is van módunk a vagyontárgyaink halálunk utáni sorsáról dönteni. Adott esetben az örökhagyó teljes élete munkájának gyümölcse kerül átadásra a hagyatéki eljárás során, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan lehetséges érvényesen végrendelkezni vagy öröklési szerződést kötni annak érdekében, hogy az akartunknak megfelelően részesedjenek az általunk megjelölt személyek a hagyatékból, pontosan kit, miért és hogyan zárhatunk ki az öröklésből, mit jelent a köteles rész vagy a kitagadás.

Az öröklési jognak két oldala van. Egyrészt az örökhagyó halál esetére szóló rendelkezései tartoznak ezen jog területhez, másrészt az öröklésben való érdekeltség. Azt mondják, hogy az emberek valódi énje válás és öröklés során mutatkozik meg. Nagyon sok vita alakul ki a szeretett rokon halálát követően, ami egy megfelelő végintézkedéssel kiküszöbölhető lenne és fenntartható volna a családon belüli béke. Ha erre az örökhagyó életében nem került sor, utólag már csak az örökösök közötti, objektív szempontokon alapuló megegyezés jelenthet békés megoldást. A jogos igények érvényesítése fontos, ugyanakkor a túlfűtött, gyászoló érzelmektől mentes értékítélet is legalább annyira. Az érdekek összeegyeztetésében lehet segítségre a hagyatéki eljárás során a meghatalmazott jogi képviselő.

jogi tanácsadás

Az internet elterjedésével szinte határtalan a lehetősége az információk megszerzésének, mégsem mondhatjuk, hogy tucatszám járnak polihisztorok a világban, akik egyszerre jeleskednek az orvostudomány, a mérnökök vagy épp a jogászok szakterületén. Általánosságban elmondható, hogy a világban minden rendszer egyre bonyolultabb, egyre kifinomultabb, így növekszik a specifikáció minden területen. Amíg korábban kötelező tartozéka volt a gépjárműveknek az izzókészlet, ma már egyes autókon elképzelhetetlen, hogy az átlagember útközben kicserélje a kiégett izzót. Ugyanez tapasztalható a jog területén is. Hiába érhetőek el az egyes jogszabályok mindenki számára a világhálón, ahhoz, hogy ezeket alkalmazni tudjuk, a teljes rendszert kell megismerni, amihez pedig nem elegendő egy-egy törvény vagy rendelet elolvasása.

Minden szakmának megvannak a maga rejtelmei, melyeket leginkább akkor ismerhetünk meg, ha kellő tapasztalattal rendelkezünk az adott téren. Néha elegendő a lehetőségek gyors átbeszélése, máskor komoly fejtörést jelent a legoptimálisabb megoldás megtalálása. Nincs ez másképp a jogi problémák esetében sem. Jogász szemmel olykor egyértelműen és tisztán látszik a lehetőségek kiaknázásához vezető út, máskor hosszas együttgondolkodás, kutatás, konzultáció következtében mutatkozik halvány remény az üdvözítő megoldásra. Mindemellett a szerteágazó szabályozások eredményeképpen szinte sosem fekete vagy fehér az eredmény. Ügyvédként a jogi tanácsadás keretében törekszem megvilágítani minden eshetőséget, hogy ügyfeleimmel közösen, az ő prioritásuknak megfelelően tudjunk dönteni. Számomra fontos a korrekt tájékoztatás, a valós információk átadása a megbízóim részére, hogy tartós kapcsolatot, hosszútávú együttműködést tudjunk kialakítani, amely a kölcsönös bizalomra épül.

"jogi tanácsadás"
"peres és peren kívüli jogi képviselet"

peres és peren kívüli jogi képviselet

Tapasztalatom szerint a legtöbb embert szorongással tölti el, ha meg kell jelennie a bíróságon. A személyes meghallgatás esetén – legyen szó tanúként, alperesként vagy felperesként történő idézésről – kötelező a tárgyaláson való személyes jelenlét, azt nem lehet „kiváltani” más személy részvételével, de ezekben az esetekben is megnyugtató lehet az ügyvéd támogató jelenléte. Ezt az esetkört meghaladóan, annak ellenére, hogy az idézés – az értesítéstől eltérően – alapvetően a tárgyaláson való részvételre kötelezést, illetve annak elmaradása esetén esetleges joghátrány kilátásba helyezését jelenti (egyes esetekben akár a peres eljárás megszüntetéséhez is vezethet), nem szükséges, hogy az idézett személy személyesen vegyen részt a tárgyaláson, megteheti a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott meghatalmazott, így célszerűen a jogi képviselő közreműködésével. A peres eljárás során tehát a legtöbbször elegendő az ügyvéd, mint jogi képviselő tárgyaláson való részvétele.

A peres eljárásokról mindenkinek van elképzelése. Talán egy kicsivel árnyaltabb a kép a nemperes, illetve a peren kívüli eljárásokat illetően. A nemperes eljárások közé azokat az alapvetően bírósági hatáskörbe tartozó folyamatokat értjük, melyekben nincs szó jogvitáról, ezért a peres eljárások szigorú rendjétől eltérően, jellemzően bírósági tárgyalás tartása nélkül zajlanak. A nemperes eljárások egy részében a közjegyzők jogosultak eljárni, ezért beszélhetünk közjegyzői- és bírósági nemperes eljárásokról. A teljesség igénye nélkül az egyik leggyakoribb, mindenki által ismert közjegyzői nemperes eljárás a hagyatéki eljárás, de ilyenek a fizetési meghagyásos, illetve európai fizetési meghagyásos eljárások. A bírósági nemperes eljárások közé tartozik például a holtnak vagy eltűntnek nyilvánítás, a házassági vagyonközösség megszűntetése, illetve helyreállítása, az apaság vélelmének megdöntése. A peren kívüli eljárások pedig azok a folyamatok, amelyek még távolabb esnek a peres eljárásoktól, azokat megelőzik, kikerülni igyekeznek vagy a bíróságtól, illetve közjegyzőktől különböző fórum elé tartoznak.

Ügyfeleimmel történő konzultáció során minden esetben célom számba venni az igényérvényesítés különböző módjai közül az adott esetben lehetségeseket és megtalálni azt, amelyikkel a lehető legkisebb idő-, pénz- és energiaráfordítással érhető el a legjobb eredmény.

"Nagyné dr. Horváth Ágnes Erika egyéni ügyvéd"
"Justitia"

9400 Sopron, Füredi sétány 6.

telefonszám: +3670/453-5736

irodai telefonszám: +3699/510-118

agnes@nagynedrhorvath.hu